Gondolatok

Érdekes, hogy az emberek mennyi mindent elhisznek. Igazából hisznek bárkinek, akiről „azt hallották”. Ha azt mondod neki, hogy ne egyen palacsintát, mert hallottad a rádióban, hogy rákot okoz, akkor egy életre megutálja – még akkor is, ha addig a kedvenc kajája volt. Tehát ahogy egy könyv is mondja. „Ne higgy senkinek. Főleg nekem ne.” És ez így helyes. De talán nem is erről akartam beszélni. Illetve nem _pontosan_ erről, de a téma nagyon szorosan kapcsolódik hozzá. Tudom, tudom, ne lelkizzek már állandóan… De muszáj. Téééényleg.
Ugyanis nézegettem régi képeket… És hát… igen, picit elérzékenyültem, beismerem. Szeretek minden „azok a régi szép idők” féle jó dolgokat. Visszaemlékszik az ember, milyen volt akkor, milyen volt 1 éve. Vagy két éve. Meg persze, hogy mennyit változott azóta. "Úristen, hogy néztem ki", vagy "Nahát, erre nem is emlékszem.." És néha bizony, ahogy eszébe jut az akkori énje, az emlékek, a kalandok, a barátok és természetesen a szerelmek, az sokszor könnycseppet csal a szemébe. Néha szomorú, néha pedig boldog cseppet. De ez nem jelenti azt, hogy a mostani idő, a jelen nem lehet szép. Sőt ez a legszebb... Csak szeretni kell. De ha valóban eggyé akarsz válni a Szeretettel, akkor egyszerűen csak Szeress! Ne címkézd, ne formázd a még meg sem született érzelmeidet. Ne törekedj görcsösen semmi felé, azt Szeresd, akit vagy amit tudsz. Ne a nem létező misztikumot, hanem a kézzel foggható hús-vér embert Szeresd, a Jelen életedben megjelenő, valódi alakokat. Nem is tudsz mást szeretni: a múltad, vagy a jövőd után csak végyakozol, a szívedben élni csak itt és most tudsz, mert....
Mert csak itt és most dobog.

Az a fura, hogy ha valaki, akit te szeretsz, azt mondja neked, hogy szeret, és ígér fűt-fát, akkor elhiszed neki – mert bízol benne. De ha ugyanezt egy ismeretlen teszi, egy olyan, akibe nem vagy szerelmes, akkor teljesen más a helyzet. És ez bizony bonyolult dolog.

Soha ne higgy senkinek. Talán csak magadnak. Talán még magadnak se. Akinek hihetsz az a szíved. Ő mindig az igazat mondja. Vagy csak súgja, hogy küzdened kelljen azért, hogy meghalld.

Én ezt megtanultam. A szívem megsúgta, mit tegyek, de én nem azt tettem, mert nem hallottam tisztán. Igazából azt hiszem meg sem akartam hallani. Ez okozta a több hónapos szenvedésemet idén. Aztán rájöttem egy-két dologra. És HOPP. Kész. Vége. Eeeeennyi.

Tulajdonképpen már teljesen eltértem a dologtól és mégsem. Hisz minden hozzátartozik ehhez egy kicsit. Soha ne tegyetek olyat, amit nem akartok. „Ha cselekszel, mindig úgy cselekedj, hogy másoknak ne árts vele.” De ha valamit nem akarsz megtenni, akkor se tedd meg, ha másokat megbántasz. Tulajdonképpen a világ önző. Semmit sem másért, mindent csakis magadért teszel. Azért sírsz egy temetésen, mert magad miatt aggódsz, hogy veled mi lesz majd, nem pedig a másikat siratod. Magadat siratod. De ez így van rendjén. Ezek ösztönök.

Itt ülök hajnali fél négykor a gép előtt, már megolvasztottam a monitort a gyertyával, beszélgettem ’amcsi”-ban lévő barátnőmmel és most még mindig írok. Már legalább 2 órája, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Lassan már én is kezdem unni. De muszáj írnom.

Annyi mindent kéne kiírnom magamból és nem megy. Nem megy, pedig próbálom. Meg akarok szabadulni a titkoktól, az enyémektől és a másétól is... De nem tehetem. Ki akarom magamból adni a feszültséget, a szerelemet, a gyötrelmet a fájdalmat. De az utóbbi kettő – szerencsére – nem elég erős ahhoz, hogy megtelepedjen rajtam. Egyszerűen elsiklok felette. Nem. Ez rossz kifejezés. Eltűnik. Nem fojtom el, nem tagadom le. Vannak és el is múlnak. Akár pillanatok alatt. De a Szeretet, a Szerelem megmarad. És ez a fontos. Amíg van egy ember is, aki Szeret Téged, addig nincs mitől félned. Nincs mitől félned, mert ha csak az az egy valaki is, de Ő mindig ott lesz melletted.
És ha nincs melletted senki? „Noés.” Nem dől össze a világ. Elég erős vagy Te ahhoz, hogy megállj a saját két lábadon. Nem kell hozzá más, hogy boldog legyél. A többi csak mankó. A saját boldogságodért csakis Te vagy a felelős, senki más. Te vagy a felelős a rossz kedvedért, a bánatodért, a depressziódért, a szerelmi csalódásokért. Nem más. Csakis Te. Hiába próbálsz meg másokat hibáztatni. Pontosan jól tudod, hogy hiába. Nem érdemes, mert Te vagy a felelős. Ha becsapnak, ha elárulnak, ha megcsalnak… ezek nem lényegesek, hiszen egyrészt nem Téged, csak az egódat bánták, csalják meg és csapják be. Nem Téged. Legfeljebb az egód szülte elvárásoknak és reményeknek nem tesznek eleget. Ha csalód valakiben az nem az ő hibája. Ő mindig is ugyanilyen volt. Te hitted – és ez nagyon fontos szó – azt, hogy „ilyen”, vagy „olyan”. Remélem érted. Lassan négy óra. Ideje lenne aludnom, de a gondolataim nem hagynak. Igazából örömet okoz az, ha írhatok, ha felvidíthatok másokat. (és ne felejtsük el, hogy ez is önzőség, hisz lehet, hogy tényleg szeretnék nekik segíteni, de elsősorban azért segítek, hogy utána ÉN jól érezzem magam…ezt én is tudom :)) Nem egy embernek segítettem már kilábalni ilyen-olyan bajokból. Mert ők még nem tudják azt, amit én igen, amire nekem segítettek rájönni.

Többet azt hiszem nem is írok. Ha valaki elolvassa, egészségére, ha nem, az sem érdekel. A lényeg, hogy írtam, hogy kiírtam magamból egy keveset. Abból a nagyon sokból, ami odabent lakozik. Ó, míly költői.. =P (kérdés: „Akkor minek tetted fel az oldalra, ha nem érdekel, hogy elolvassák-e.” Hogy miért? Csak.)

neverhood