Angyal

Egykor angyal voltam, szép, hófehér szárnnyal,
Majd harcba szálltam, harcba a világgal,
Ám egy téli napon Rád leltem, Kedvesem,
Úgy szóltál hozzám, ahogy még senki sem.
Kihúnyt kezemben a lángoló kard,
Fogadtam örömmel a felém nyújtott kart,
S bár glóriám kihúnyt, s szívem sem tiszta,
Barátságodat százszor kapod vissza.
Ha szemed lehúnyod, álmodat vigyázom,
Ha messze vagy tolem, közelséged vágyom,
S bár glóriám kihúnyt, s lelkem sem tiszta,
Szíved melegéért szívem kapod vissza...

Ám ha egyszer elhagysz, elfordulsz tolem,
Kijelented: ennyi elég volt belolem,
Újra harcba szállok, harcba a világgal,
Szemem elott pontos, kijelölt iránnyal...
A pusztulás felé menetelek akkor,
Vesszek bár golyótól, veréstol vagy kardtól,
S bár glóriám kihúnyt, s a lelkem sem tiszta,
Az adott fájdalmat sosem kapod vissza.
Életem az enyém, de megosztom Veled,
A lelkem, s mindenem, ha kéred, a Tied,
Melletted állok, míg kéred, s el nem kergetsz,
S ha vége, hát eltunök, reám sose lelhetsz.
S bár glóriám kihúnyt, s lelkem sem tiszta,
Ha egyszer összetörsz, nem kapsz többé vissza!